Utólagos gázterv. Sajnos ez a megoldás, nem éppen megfelelő, mivel a gázvezetéken munkát csak érvényes gázterv birtokában lehet végezni. Nagyon sok kivitelező vállal úgy munkát, hogy persze megcsináljuk és menet közben a gáztervet is intézzük. Sokszor utólag derül ki, hogy pár dolgot másképpen kellett volna csinálni vagy esetleg átalakítás szükséges és ez sok kellemetlensághez vezethet.
Először is tisztázzuk, hogy addig nem tudunk GÁZ MEO-t kérni amíg nincs jóváhagyott gáztervünk. GÁZ MEO lehet tervezői és szolgátatói MEO. A kettő közötti különbség, hogy a tervezői MEO akkor lehetséges, ha a munkálatok csak a fogyasztói vezetéket érintik (vagyis a gázóra és a készülék előtti elzáró közötti szakaszt). Szolgáltatói GÁZ-MEO akkor szükséges, ha a kivitelezési munkák érintik a gázórát vagy az előtt lévő szakaszt is (ezt hívják csatlakozó vezetéknek), illetve még olyan esetben lehet szükségünk hivatalos MEO-ra hogyha nagyobb készüléket építünk be és növelni szükséges a gázóra – gázmérő méretét. Lakossági mérők jellemzően G4-esek, maximum 6 m3/h gáz mérésére alkalmasak. A szolgáltató csak ennek a térfogatáramnak a 85%-ig fogadja el a gázmérőt, vagyis 5,22 m3/h-ig. Na de már kicsit elkalandoztam….
Ha nincs GÁZ-MEO, akkor a készüléket sem fogják beüzemelni. Jellemzően a készülék forgalmazója ad egy listát, hogy pontosan ki üzemelheti be az adott berendezést. De addig nem fogja megcsinálni a beüzemelést, míg a GÁZ-MEO nincs lezárva. Így sajnos a garanciát sem tudjuk addig érvényesíteni. Tehát célszerű a folyamatot az első lépéssel a tervezéssel kezdeni.